Az ember is úgy van sokszor, mint a róka a tyúkkal: örömet okoz neki a puszta látványa, még ha tudja is, hogy el nem foghatja.
Én is így voltam a Bréda kastéllyal, amikor időm látni engedte. Többször elmentem, megnéztem és vágyva vágytam, hogy valami közöm legyen hozzá.
Kevés eredeti képet találtam róla, de azok mind azt erősítették, hogy ez az épület architektúrájában tartalomgazdag, megjelenésében pedig valaha elegáns volt.
Kevés emberrel találkoztam akkoriban a kastélyhoz tartozó területen, csak egy vödrös alakra emlékszem egy esős napon, amikor is egyik a másikat kezében fogva, csigára vadászott a bozótban, és minden kérdésemet válasz nélkül hagyott.
Azóta a terület látogatottabb lett, köszönhetően egyrészt a bozót kiirtásának, másrészt egy geoláda elhelyezésének a geocaching szerelmeseinek nagyobb örömére, harmadsorban pedig az elkezdett felújításnak, amely számos találgatásra adott nem kevés kíváncsisággal bélelt okot.
Egy napon azután barátom és üzlettársam megemlítette, hogy eladó a kastély-rom.
Nosza, az óhajt tett követte és bámulatos gyorsasággal megtörtént az elépzelhetetlen, közöm lett a kastélyhoz.
S hogy mit is vettünk, íme:
Az épületnek sem ajtaja, sem ablaka, de még csak teteje sem volt, kivéve a toronytetőt, amely csak azért menekdhetett meg, mert a fosztogatók előbb bontották ki a falépcsőt, hogysem a torony szerkezetet ellophatták volna, így balgaságuk a mi szerencsénkké vált, mert fedél nélkül a torony alatti téglakupola bizonyosan beomlott volna, amely a kastély végpusztulásának folyamatára hangsúlyosan és végérvényesen tette volna rá a pontot.
A kastélyt tehát megvettük, de - crede mihi experto Roberto (higgy nekem, a tapasztaltnak) -, a kastély felújításának folyamatában ez volt a legegyszerűbb tettünk, amelybe a későbbieket tekintve egyedi esetként, nem szólt bele semmilyen hatóság, szervezet és még csak a sors sem.
Innen folytatom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése