2011. augusztus 30., kedd

Bonaparte historizáló, romantikus divatja: az empire - nemesi viselet -

Divattörténet az 1800-as évekből 1.: nemesi viselet

Az empire stílus Bonaparte Napóleon idején alakult ki az 1810-es évek környékén. 

Elsősorban kereskedelmi okokból Bonaparte megtiltotta az azelőtt oly’ közkedvelt indiai muszlin beszállítását az országba, ami egyben megerősítette a lyoni selyem gyártását. Ami abból a szempontból is üdvös volt, hogy az időjárás sem nagyon kedvezett Párizsban a muszlin viselésének, annál jobban viszont a fellendülőbe kerülő empire divatnak.
Divatba jöttek újból a kevésbé szellős, de annál melegebb anyagok, a bársony, a brokát és a taft. A ruhaujjak meghosszabbodtak, de ha mégsem, akkor a karokat kesztyű takarta el, a dekoltázsok is veszítettek merészségükből, az uszályok kikerültek a mindennapok eleganciájából. A ruhák hossza is bokáig rövidült, mely magával vonta a sarkatlan, kevésbé nőies cipők viselését, minden hölgy pár centivel magasabb lett az addigiaknál, s a derékvonal is kezdte elhagyni a női mellek alatt elfoglalt kényelmes helyét, megtalálta névadóját, a derekat. 


A női hajviseletre az empire-konty volt jellemző, melynek vége a diktatórium idején a tarkón volt található, a konzulátus idején a fejbúbon, ebben az időben pedig a fejtetőn végződött. Göndör fürtök szegélyezték az arcot, s ezt az egész kompozíciót tollal és virágcsokorral egészítették ki.


A férfiak enyhén megnövesztették hajukat és lazán hátrafésülték, arcukat borotválták és Napóleon-kalapot vagy kürtőkalapot (cilindert) viseltek. 


A színek is megszaporodtak, de továbbra is a fehér szín maradt a domináns, mely az antik stílust volt hivatott képviselni.
Egyedül az udvari viselet őrizte még régi pompáját, de Bonaparte ezzel is szakítani óhajtott, ezért megkérte két udvari festőjét, Davidot és Isabeyt, hogy tervezzenek díszruhákat a császári udvar lakóinak. Néhány tervet megvalósítás is követett, melyet maga a császár és neje viselt és a magasabb udvari tisztségviselők az ünnepségeket, ezzel is mutatva és bizonyítva az új birodalom nagyságának és gazdagságának fényét, annak a császárnak a nagyságát, mely az egész világot az uralma alá akarta hajtani.
Bonaparte nagy figyelmet fordított az udvarában alakuló öltözködési stílusra, ugyanis pontosan tudta, hogy a világ szeme érdeklődéssel figyeli a divat alakulását Párizsban. 


Színekből, kiegészítőkből nem is volt hiány, ugyanis miniszterei és marsalljai saját kényük-kedvük szerint terveztethették ruháikat, így aztán a feleségek, szeretők, az egész női környezet körében a fantázia egész tárháza fellelhető volt. Ismét megtalálhatóak lettek rövid időre bár a gyémántos nyakékek, színpompás pelerinek, arannyal és/vagy ezüsttel hímzett culotte-ok, uszályok, diadémok, ritkábbnál ritkább madártollak, finom csipkék, spanyol gallérok, s ki tudja még mik.
Az öltözködés alakulása természetesen magával vonzotta a bálok számának ugrásszerű növekedését is nemcsak az udvarban, hanem egész Párizsban. Se szeri, se száma nem volt a banketteknek, megmozdulásoknak, báloknak, melyeket egész Európa szájtátva figyelt, hiszen a divatvilág teljes repertoárja volt képes felvonulni egy este leforgása alatt. 


Ahogy lenni szokott, természetesen ennek a pompának és fényűzésnek is meg voltak az ellenlábasai. Párizs polgárai nem voltak hajlandóak követni Bonaparte „divat-elképzelését”, csupán néhány kiegészítőt voltak hajlandóak alkalmazni saját repertoárjukban. Majd az élet maga is ennek a fényűzésnek a „sarkára lépett”, ugyanis a napóleoni háborúk annyira elszegényítették Európa országait, hogyha akartak volna sem tudtak volna a luxusnak ilyen fokon hódolni.
A férfiak továbbra is az angol divatot követték, mely már a forradalom előtt elérte Franciaországot. Igaz, ebben is történtek változások Bonaparte gondolataira alapozva, s a katonai egyenruhákhoz közeledett inkább, ami megfelelőnek számított a közízlés szemében.
A hétköznapi viseletben a nadrág egyre jobban kezdte felvenni azt az alakot, amelyet mai is ismerünk.
Ami igazán kényelmetlen, de emellett dekoratív elem volt – amitől ebben az esetben még kényelmetlenebb lett a viselet – a nyaki részre összpontosult. Ugyanis a nyakkendő, az ing nyaka és a zakó gallérja olyan bonyolult hármast alkotott, hogy csodálatra méltó jelenség volt az, hogy az ember egyáltalán mozgatni tudta a fejét. 


1815-bena waterlooi csata után ahogy rövid időn belül Bonaparte hatalma elbukott, úgy az általa diktált divat is változásnak indult. A formák ismét merevebbek lettek, megjelent a fűző, s a derék karcsúságát ismét egyre több alsó szoknya volt hivatott biztosítani. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése