Egy különös házasságkötés története a Bréda majorban
A római katolikus hitű kézdivásárheyi Vásárhelyi Veronika Lőkösházán született 1920-ban, Skorpió havában, november 15-én Vásárhelyi János és Brüneck Júlia ükunokájaként. Apja szép táncos kúriája egy pusztán állott (legközelebbi falu 12 km-re), a birtokon s a gondozott tanyán kívül nem volt más lakott hely körülöttük, csak az állomás, amely egyszersmind határállomás is volt Magyarország és Románia között. Szülőházának emléke haláláig elkísérte: a vadszőlővel futtatott kúria, a ház sarkán lángoló aranyeső bokrok, a nagy udvar nyárfasorokkal és fenyvessel, a gyümölcsös- és veteményeskert, a szőlőskert, a méhkaptárok, a baromfiudvar, a lovak s tehenek, a zsemleszínű magyar vizslák, spanielek, dakszlik. Boldog és boldogtalan, harmonikus gyermekkora volt, amelynek megismételhetetlen békéje, biztonsága, a soha ki nem hunyó emlékek jelentették számára az emigrációs években a kapaszkodót, amit számos elbeszélésben is megörökített.
Apjától - testvérével együtt - mindent megkapott, amire szüksége volt. Az apa szűkbeszédű, jó humorú, csöndes ember volt. Életük az édesanya körül forgott, ő volt a lelke mindennek. „Pusztán nőtt, egészséges, virgonc gyerekek voltunk, hajlékony , nevelhető természettel, -szülők, nevelők feszes istrángján tartva.” Kutyák és lovak, állatok közt éltek, közeli barátként szerették azokat, s ami a legfontosabb volt számukra, a természetben, szabadon nőhettek fel. Mindennapi lőkösházi életüket szertartásszerű események szabályozták, amelyeknek meg volt a maguk nemzedékről nemzedékre szálló íratlan törvénye: a nagymosás a cigányok, faragta barna mosóteknőben, a kenyérsütés, a tarhonyakészítés, a mézpergetés, a disznóölés és a disznótor izgalmas eseményei.
Az elemit magántanulóként végezte otthon egy tanító irányításával. Majd Budára a sashegyi francia apácákhoz került bennlakónak, a Notre Dame de Sion intézetbe, az ország egyik legelőkelőbb zárdájába. Amilyen szabad és boldog volt Lőkösházán, olyannyira rabnak érezte magát az intézetben. Nélkülöznie kellett a számára legfontosabb életelemeket, a derűt, a meghitt, biztonságot nyújtó családi fészket, a fesztelen vidéki életet, a természet világát. Már gyermekként minden idegszálával érezte a természet legapróbb rezzenéseit, csodálta színeit, szépségét a „térdigérő húsos füvet, a melegtől párolgó földet, az erdők-mezők virágait, állatait”. Szenvedett a ridegségig eltúlzott intézeti szabályoktól, lelki erőszaknak tartotta azokat. Egy ír apáca (Marie) vette pártfogásba, „neki köszönhettem, hogy nem tévesztettem össze Istent egy elavult, szűklátókörű nevelési módszerrel”. Az intézetben kötött egy életre szóló barátságot kaposmérei Mérey Györgynével ( szül. báró Ulmann Erzsébet), osztálytársa volt.
17 éves, az intézet utolsó osztályát végzi, amikor édesanyja kíséretében egy pesti osztálytársnőjénél rendezett teadélutánon megismerkedett Kállay Kristóffal, „egy erősszemöldökű, komolyarcú, magas fiatalemberrel, s amikor kezet szorítottam vele, töretlen biztonsággal tudtam, hogy vele, egyedül vele tudom elképzelni életemet. Vannak ilyen egyedálló és döntő pillanatok, amikor eldől egy ember sorsa. A teadélutánon Kristófot azonban elnyelte a világ, sokáig még csak nem is halottam róla.”
1940. januárban Kállay Kristófot Párizsba helyezték külkereskedelmi szolgálatra, apja májusban rendelte innen vissza, amikor a németek már 40km-re voltak a francia fővárostól. 1941-ben lépett szolgálatba a Külügyminisztériumban, s ekkor komolyan elhatározták hogy összeházasodnak, csak előbb Kállay Kristófnak meg kellett szereznie a családja és a Külügyminisztérium engedélyét a nősüléshez.
Az eljegyzés 1942. április 30-án volt hivatalos vacsora keretében a Sándor-palota nagy ebédlőjében, amikor az édesapa, dr. Kállay Miklós már miniszterelnök, Kristóf pedig az ő magántitkára. …„a vacsorát anyósom rendezte Bárczy István miniszterelnökségi államtitkár segítségével, ahol a kormányzói pár, a kormányzó helyettes és felesége, néhány miniszter, barát és rokon volt jelen a két családon kívül. Szüleim azonban kikötötték, hogy az esküvő Lőkösházán lesz, szűk családi körben. Minden eljegyzés főszereplője az eljegyzendő pár. A mi esetünkben a protokoll miatt másként alakult a helyzet. Még csak egymás mellé sem kerülhettünk, mivel a kormányzót és feleségét illette a főhely. Szomszédom Horthy István volt, Kristóf Horthy Ilona mellé került, az asztal túlsó oldalára. Az ünnepi, de szerény vacsora étlapját a kettőnk fényképe díszítette. Kristóf a vacsora előtt húzta az ujjamra az eljegyzési gyűrűt,és egy aranypántot kapcsolt a csuklómra.”
Az esküvő 1942. július 16-ára volt kitűzve. Mint megbolygatott méhkas zúgott a lőkösházi tanyavilág, a cselédasszonyok frissen meszelték házuk falát. A kertből fölhozott rózsákkal, szegfűkkel, liliomokkal, borsóvirágokkal és tátikákkal díszítették fel a kúriát, a kápolnát rózsákkal és szegfűkel. „Anyával Pesten már megvettük a kelengyét - de a lenvászon fehérnemű, a herendi porcelán, a címeres ezüst, a kézzel varrt és kézimunkázott asztalnemű alig volt az enyém. Legtöbbjét elvitték az országot 1944-ben megszálló SS katonák, ami megmaradt, később> elzabrálták <az oroszok.„. A hófehér menyasszonyi selyemruha a pesti Józsa-szalonban készült, a hosszú menyasszonyi fátyol a mirtuszkoszorúval a Kató kalapos-szalonban, a fehér selyemcipő a Váci utcában a Kovács-műhelyben.
A menyasszonyi csokrot szegfűkből, fréziákból és narancsvirágokból állott, hosszú fehér szalagját mirtuszvirágok díszítették. A menyasszonyt Gellér Terus, édesanyja szobalánya öltöztette, egy Győr melletti faluból való parasztlány, „nagycsontú, sovány, mintha testvérem lenne, félelmet nem ismerő, vakmerő természetével később sok nehéz helyzetemben a segítségemre volt.”
A vőlegény Miklós öccsével autón érkezett a nagy napra, a miniszterelnöki örömszülők a LÉL nevű miniszterelnökségi különvonattal 16-án reggel. Kállay Kristóf a fehér a selyemdolmánya fölött meggypiros mentét viselt nyestprém díszítéssel, a kócsagtollas fövegét a kezében tartotta. A szertartások előtt az udvaron a kúria előtt a Magyar Távirati Iroda kiküldöttje hivatalos fényképeket készített.
A szűk családi körben, 11 órától tartott polgári esküvő a kúriában zajlott, Ferenczy Béla, Csanád-Arad-Torontál k.e.e. vármegyék alispánja eskette őket. Az egyházi esküvőt 12 órától a közeli családi kápolnában tartották, az eskető pap a Kállayak régi szabolcsi barátja, Marnó Gyula főesperes, rk. plébános volt. …„romantikus lélek, több magyar nótát ő zenésített meg, többek között a Mit susog a fehér akár c. műdalt.”. Esküvői tanúk: gróf Pongrácz Kálmán tiszaeszlári földbirtokos, és báró Urbán Gáspár főispán, pusztalengyeli földbirtokos.
Minden menyasszony álma a nászút- Vásárhelyi Veráé Velence volt -, „de apósom elintett. Háború van, a miniszterelnök fia és menye nem mehetnek külföldre nászutazni. Menjünk a Kárpátokba, s ott Kristóf megkapja első medvéjét.” Salánkon, Visón és Rahón töltöttek két hetet, amit az ifjú feleség nem kifejezetten élvezett, férje vadászatai miatt.
Budapesten, a Sándor u. 10-ben béreltek lakást, elegánsan berendezték. Házasságuk első 2 éve egybeesett dr. Kállay Miklós miniszterelnökségével, s így tulajdonképpen volt magánéletül, alig látták egymást. Kállay Kristóf korán reggel a miniszterelnökségre ment a kocsiján, és csak későn, sokszor éjfélkor ért haza. Délben általában Vera asszonyért küldték a hivatali kocsit, fölment ebédelni a Sándor-palotába. Az ebédeken követek, miniszterek, hivatalos meghívottak vettek részt, így hallgatólagos résztvevője volt a beszélgetéseknek sok mindenről értesült, apósa 1-1 igen bizalmas iratot vele gépeltetett, de őt a politika nem érdekelte. A Sándor utcai lakás akkor telt meg élettel, amikor 1944. január 5-én kora reggel a Fasor-szanatóriumban megszületett András fiúk (keresztanyja Horthy Istvánné), - Vera asszony minden percét az anyaságnak szentelte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése